Csak egy vizsga hiányzott, hogy informatikusnak mondhassam magamat

Éveken keresztül tanultam egy iskolában, hogy megkaphassak egy papírt, amivel a kezemben hivatalosan is informatikus leszek.

Biztos voltam benne, hogy ezzel a képesítéssel sokkal könnyebben fogok magamnak jól fizető állásokat találni, hiszen a munkaerőpiacnak komoly szüksége van az ilyen szakembere.

Arról nem is beszélve, hogy az informatikusok esetében gyakran lehetséges a home office is, így akár külföldi cégeknek is dolgozhatok itthonról.

Persze informatikusként folyamatosan képeznem kell majd magamat tovább, hiába lesz papírom róla. Ez az egyik leggyorsabban változó szakma, így folyamatosan oda kell figyelnem az újdonságokra, és felkészültnek kell lennem.

Az utolsó vizsgámat azonban el kellett halasztanom, mert nem tudtam tanulni rá a kínzó bölcsességfog fájdalom miatt, aminek persze pont előtte kellett jönnie.

Nem tehettem mást, így gyorsan érdeklődtem pár barátomnál, hogy tudnának-e ajánlani nekem egy olyan fogászatot, ahol jól, de nem túl drágán dolgoznak. Az egyikük azt mondta, hogy menjek el a fogorvosbudapest.info rendelőjébe, mert ők a legjobbak, akiket csak ismer.

A barátomnak nem is lehetett volna ennél jobban igaza!

A nagyon jól felépített weboldalukon egy kicsit utána néztem még pár dolognak, de aztán gyorsan kértem is tőlük időpontot online. Nem sokkal ezt követően már meg is kerestek engemet, hogy megbeszéljünk egy napot és időpontot, ami nekem alkalmas lesz.

Minél hamarabb szerettem volna menni, és ők ezt teljesen rugalmasan kezelték. Meglepően gyorsan tudtak fogadni, amiért nagyon hálás voltam.

A rendelőbe érkezve azonnal fogadtak engemet, még egy percet sem kellett várnom.

Az orvos nagyon gyorsan felmérte a helyzetemet. Arra számítottam, hogy foghúzás lesz a vége, de kiderült, hogy erre egyáltalán nem lesz szükség. A fogamról elég volt csak eltávolítani az ínyszövetet ahhoz, hogy megszűnjön a bölcsességfog fájdalom. Ezt egy körbemetszéssel sikerült elérni, amit az orvos nagyon gyorsan és fájdalommentesen végrehajtott rajtam. Egy különleges berendezést használt, ami egyszerre végezte el a metszést, és csillapította a vérzést. Otthon azért szednem kellett egy ideig a fájdalomcsillapítót, de egyébként semmiféle kellemetlenséggel nem járt ez az egész. Ez egy profi munka volt.