Segítség a biztosításban profiktól

Számítástechnikai alkatrészeket forgalmazó cégemet fél éve alapítottam. Nagyon büszke vagyok erre, hiszen rengeteg munka és lemondás előzte meg azt, hogy belevághassak. Most, hogy beindíthattam ezt a vállalkozást, természetesen fontosnak érzem, hogy zavartalanul működhessen és ne sodorja veszélybe semmi a fennállását és az eredményességét. Egy barátom javaslatára elterveztem, hogy vállalkozói biztosítást kötök rá, így biztonságban tudhatom magam és amit felépítettem. A https://www.pannonsafe.hu/ weboldalt ajánlotta a számomra, itt ugyanis nagyon profi és tapasztalt pénzügyi szakemberek segítik tanácsaikkal a hozzájuk fordulókat.

https://www.pannonsafe.hu/

Egy vállalkozás esetén is temérdek veszélyforrás van kilátásban. A termék szállítása, vagy akár nem rendeltetésszerű működése is kiválthat károkat, arról nem is beszélve, hogy sajnos előfordulnak a vállalkozás telephelyén, az irodában is különböző károk, például tűzeset vagy egy sajnálatos baleset. Egy ilyen helyzetben egyértelmű, hogy jelentős összegű kárról van szó, sokszor egy élet munkája, rengeteg befektetett pénz veszik el egy pillanat alatt.

Én mindenképpen szerettem volna elkerülni a váratlan és tragikus helyzeteket, melyek ellehetetleníthetnék a vállalkozásomat, emiatt tettem le a voksomat a pannonsafe.hu vállalkozói vagyon- és felelősségbiztosítása mellett. A https://www.pannonsafe.hu/ honlapon sikeresen felvettem a kapcsolatot egy illetékes munkatársukkal, aki egy személyes találkozó keretein belül világosított fel engem az elérhető lehetőségekről. Felhívta a figyelmem arra, hogy ezzel a biztosítási formával tulajdonképpen a vállalkozás birtokában lévő vagyontárgyakra nyílik lehetőségünk biztosítást kötni.

A pannonsafe.hu-ról megtudtam, hogy a legtöbb biztosítás kiterjed a természeti elemek, tehát a tűz-, víz-, vagy akár földmozgás okozta károkra, de ez a típusú biztosítás a szerződéstől és kiegészítőktől függően még a vállalkozás tulajdonában lévő termékekben létrejött károkat is megtérítheti. Tudvalevő, hogy az olyan esetekben, amikor egy adott vállalkozás valaki más számára okoz kárt, akkor az nagyon komoly kártérítési eljárást vonhat maga után. Ez mégsem okoz akkora terhet, ha rendelkezünk felelősségbiztosítással, ami az ehhez hasonló károkat fedezni képes.

Az általános felelősségbiztosítás leggyakrabban az irodán, a gyártósor épületén, tehát az ingatlanon belül történt, egy harmadik személyt érintő káresetet fedez. Ám szükséges tudnunk, hogy lehetőségünk van ennél többre is szerződést kötni. A pénzügyi szakember felsorolt néhány típust a leghasznosabb felelősségbiztosítások közül, melyek egy vállalkozást érinthetnek.

A szakmai felelősségbiztosítás olyan esetekben nyújt megoldást, amikor a létrejött kár a szakmai előírások megszegésével történt.

A szolgáltatói felelősségvállalás azt érinti, ha a munka elvégzésének folyamatában a megrendelő tulajdonában jön létre káresemény, ezt fedezi a biztosító.

A munkáltatói felelősségbiztosítás abban segít, hogy amennyiben valamelyik munkavállaló szenved el balesetet, a kárt ezzel a biztosítással lesz alkalmunk fedezni.

A termékfelelősség-biztosítás pedig a gyártónak nagy biztonságot képes nyújtani, amennyiben a legyártott termék okoz kárt egy másik személy tulajdonában.

Természetesen minden vállalkozásnak magának szükséges eldönteni, hogy a felsorolt biztosítási formák közül melyik a legideálisabb a számára, hiszen minden vállalkozás másféle tevékenységi kört folytat. Vannak, akik termékeket állítanak elő, míg mások például házhoz szállítást végeznek.

A pénzügyi szakember olyan alaposan felvilágosított mindennel kapcsolatban, hogy nagyon hamar sikerült kiválasztanom az általam preferált biztosítási formát. A szerződésbe belefoglaltuk a vállalt önrész mértékét, és a biztosítási összeg mértékét is. Nagyon alaposan szempontként kezelve lett a vállalkozásom árbevétele, a tevékenységi kör és a foglalkoztatott munkavállalóim száma.

Ezek mellett viszont számít a vállalkozás árbevétele, tevékenységi köre, foglalkoztatott munkavállalóinak száma is. Most már nem csupán egy keményen dolgozó és elégedett vállalkozónak vallhatom magam, hanem olyannak is, aki biztonságban érzi magát hála annak, hogy kaptam egy tippet, és ellátogattam a https://www.pannonsafe.hu/ weboldalára.