Sosem értettem annyira a kazánhoz, mint a gépekhez

Mivel Z-generációsként digitális bennszülöttnek mondhatom magam, ezért már gyerekkorom óta fontos szerepe játszik az életemben a számítógépezés. Ráadásul még a korosztályomhoz képest is sokkal jobban lekötött és nem csak szoftveresen, hanem hardveresen is tudni akartam mindent a gépekről. Éppen ezért egy idő után már magam szereltem meg a gépem és sok programot is ismertem, amelyet a környezetemben nem sokan. Mivel sokan nem értették meg ezt a hobbimat ezért csatlakoztam egy olyan csoporthoz, ahol hozzám hasonlóak vannak és különböző időközönként összegyűlünk és megvitatjuk a legújabb program megjelenését vagy bármi aktuálisat, amely a számítógéphez köthető.

Alapjáraton sokat vagyok otthon és sokat is gépezek, ami nem meglepő a fent említett okok miatt. Egyik késő őszi délután azonban azt vettem észre, hogy majd szétfagyok. Megnéztem először a radiátorokat, de jéghidegek voltak, pedig már igazán szükség van a fűtésre a kinti hőfok miatt. Mivel hirtelen nem tudtam mitévő legyek, ezért felhívtam édesapámat, akinek elpanaszoltam a szitut. Apám javasolta, hogy nézzem meg a kazánt, hogy működik-e. Pechemre azzal volt valami gond, de én abszolút nem értettem hozzá, édesapám pedig csak napok múlva tér haza, ezért valahogyan nekem kellett intézkednem.

A gépemen elkezdtem keresgélni szerelők után, de nagyon nehezen jutottam dűlőre, mivel sosem kellett még szakembert hívnom semmihez. Az egyik csoportomba kiírtam, hogy tud-e valaki ajánlani nekem olyan szakembert, aki gázkazánt is tud szerelni. Az egyik haverom rögtön válaszolt is erre a kiírásra, hogy írjam be a keresőbe a Víz Gáz Fűtés Szerelő 24 szavakat és egy olyan csapatot fogok találni, akik többek között ezzel is foglalkoznak és ő bátran ajánlja őket.

Be is írtam a Víz Gáz Fűtés Szerelő 24 a keresőbe és egy olyan brigádot dobott ki elém, akik foglalkoznak víz-, gáz- és fűtésszereléssel, illetve duguláselhárítással is, amely számomra nem releváns, de jó tudni. Mivel megbíztam haveromban és magamtól amúgy sem találtam senkit, így gyorsan fel is hívtam a szerelőket. A telefonban elújságoltam, hogy mi lehet a gond a gázkazánnal, legalábbis igyekeztem vissza mondani azokat a szavakat, amiket apám adott a számba. A szerelő csapat megígérte, hogy amilyen gyorsan tudnak ki is jönnek, ami így is lett. Amint megérkeztek neki is láttak a munkálatoknak. Azt mondták, hogy a gázkazánban lévő termosztát hibásodott meg, ezért hűlt le a lakás ilyen mértékben. A szerelők gyorsan orvosolták a termosztát problémát, és ami számomra fontos volt még, hogy abszolút segítőkészek voltak. Mivel sosem hívtam még ki szerelőt a házhoz így eléggé zavaromban voltam és fura volt a szitu. Azt kell, hogy mondjam, hogy kellemes meglepődésben volt részem, és ami a legjobb, hogy nem sokkal a szakemberek elmenetele után már élvezhettem is a kellemes meleget.

A Víz Gáz Fűtés Szerelő 24 csapatát a haverom után én is bátran ajánlom bárkinek. Számomra ez egy nagy tapasztalat volt, hiszen a gépemet teljesen meg tudom szerelni, de máshoz viszont nem értek, ezért most már más gépek felé is nyitottabb leszek.